2
Ilus nyolcvanéves
biciklije hatvan
igen-igen messzire jár
valahol a Napban.

Lendít a pedálon
meggörnyed a válla
átsuhan a tetők fölött
halvány asszony-árnya.

Útjából a párja
fellegeket görget
leszakadó páragömbök
szanaszét pörögnek.

Beteg lábát nyújtva
kacsázik az égen
régimódi paripája
szikrát hány a kékben.

Hunyorog a reggel
mind aki csak nézi
szűk szeméből könnyet hullat
kedvesét igézi.

Ilus szűz tavaszban
Ilus büszke nyárban
Ilus tovakerekezik
őszben januárban.

Lehoczki Károly
Ilus
Vége van végre már ennek az esztelen évnek,
nyugszik a téboly, petárda se robban a kézben,
nézem az űrt, nem az ember, a rendszer a részeg,
korrektoraik már dolgoznak nagy bőszen e részen.

Álmaim élem, rossz érzések sarokba hajítva hevernek,
az se zavar, hogy a lencse is el lett sózva veszettül,
s a szétfoszlott virslik torzói felett se kesergek,
tudván, a múlt volt, de lesz itt jövő tavalyon túl.

Alszik a metró is, pajkosan készül a holnapi füstre,
csak a hólapátárus sírdogál ébren a boltban,
lassan hamvad a tegnap még izzó zsarátnokok üszke,
ó, régi nagy telek elveszett szelleme hol van?

Mint filmhíradók hólepte tájain sercegő nóta,
bakelitbe zárt hangként zsong az agyamban az ének,
erre a képre vártam már hosszú napok óta,
hogy boldog újévet kívánhassak vele néktek!

Nyakó Attila
Újévre
Ott lakom, ahol a vasrácsokat
mindig más lakók kezei fogják,
ahol a  liftben a kulcszörgésre
unottan  ugatnak rám a kutyák.

Ott lakom a dübörgés közepén,
hol nem nő se borostyán, se pázsit,
ahol én lakom, mindenki rendes,
míg nincs otthon, biztos nem anyázik.

Ott lakom a szórólapok között,
hiába tiltják postaládán,
ahol a kaputelefon hangja
mindig változó dallamot szór rám.

Elkísérnek falon festékpacák,
folyosó, lépcső, rajtuk lábnyomok,
ott lakom, hol mindig megtalálni,
ha annyit mondanék: otthon vagyok.
Dobrosi Andrea
Ott lakom
Ördög Feri a repülőtéren várta, s autóval vitte egyenesen a Covent Garden közelébe. A piacot, vagy inkább csarnokot, gyalog közelítették meg. Ádám gyönyörködve bámulta a nyüzsgő embertömeget, a helyiek és turisták sodró áradatát. Úgy érezte egy mesevilágba csöppent.
– Az élet áll most teljesen előttem! – kiáltott fel.
Ördög Feri gúnyosan mosolygott.
– Így tetszik mindenkinek, aki először jár itt. Mintha fentről tekintetének a világra, s képzeletük görbe tükre csak a lenyűgözőt láttatja velük.
– Gúnyolódsz? – kérdezte Ádám. – Pedig hidd el, első látásra is szebb világ ez, mint az otthoni. Bármerre nézek, kulturált jólét kerül a szemem elé.
– Ismerkedj előbb, s mihamar meglátod, mocsár lesz a tiszta tóból. De szomjas lehetsz, gyere, igyunk valamit.
Noha bíztatni erre szükségtelen volt, Ádám mégis meg-megállt, olykor több lépésre is elmaradt barátjától. Képtelen volt betelni a látottakkal. Álmélkodásának a White Lion Pub ajtónállója vetett véget.

Bányai Tamás
Londoni szín
Kilencven év alatt
a Béres család telkén
láttam megereszkedni
diónyi melleket,
s bénultan sírni vad férfiakat,
kiknek egy élten át
e melleken kívül
nem volt egyéb gyönyör.
És úgy birkóztak mégis
földdel, állattal, sorssal,
mintha isteni létet
szántak volna maguknak,
örök időt, erőt
bizonnyal birtokolva.

Gyermek mászott a porban,
s újra ott szélütötten,
hogy eltelt az idő.

Öcsi, Jani, Pityu, Juli és Manyika,
hol vagytok játszótársak?
S hol vagyok én, ki páncélt
növesztettem a végzet
gyilkos dárdái ellen?
Nógrádi Gábor
A teknős Béreséknél
Ezer konok
kiscsepp kopog,
árad, terül,
tócsába gyűl.
Zúg, riogat,
hó-rongyokat
cibál a szél
–még itt a tél.

A kert komor,
csupasz bokor,
ázott madár–
tavaszra vár .
De semmi jel,
fény nem felel
–a szürke ég
kék lesz- e még?


G. Ferenczy Hanna
Január
1926-2007
Kövekből kirakott kopár út
végére jutottam.
Lábaimnál örvénylő a lét
és örök.
Kitárt karomban álmaim,
amikkel együtt repülök.

Mögöttem az eső, a szél, a víz, a nap,
ember nélküli törvényről vallanak.
Őrzők állnak köröttem, fénylő csillagok,
kövekből kirakott kopár út
végére jutottam. Visszafordulok.
Millei Ilona
Visszatérés
Az anyja szólt, hogy igyekezzen, mert sötétedés előtt haza szeretne ér-ni. Különben  is ideje lenne már végre megtanulnia egy ilyen nagy fiúnak, hogyan kell megkötni a cipőfűzőjét, mert az ő ügyetlenkedésén nevet a fél óvoda. Igen? És miért csak a fele? A többiek nem érnek rá, vagy talán meg-betegedtek a délutáni alvás alatt? Lehet, hogy ő is azért nem találja a cipőjét, mert beteg? A dadus meg azt mondja, hogy nem is volt cipője, mert szandál-ban hozta be reggel az apja. Na, ugye, hogy nem is ő az ügyetlen, hanem csak az anyunak fogy el mindig a türelme… Meg játszani se akar vele. Ez a dadus mindig megengedi, hogy átölelje a lábát. Meg olyat is játszik vele, hogy széttárja a karját, leguggol, és azt mondja, hogy „na, ki jön az én vá-ramba?” Az anya állandóan siet. Reggel rohanni kell a dolgozóba. Délután rohanni kell a vásárlóba, és ott mindig elveszik a polcutcában. A múltkor is egy kék ruhás bácsi vitte ki oda, ahol a szatyorba rakták a nénik, meg a bá-csik, amit bent leszedtek a polcról.
T. Ágoston László
A rémálmok fejlődéstörténete
nem  járhat ott  az évekhez bilincselt;
az idő börtönrácsain beszökő fényben
ne hajtson hát rügyet az újraélés
nosztalgiája! minek is volna  újabb esély,
a táj örökzöld színeit a dér ezüstje járja,
ismerős utakon idegen szánok siklanak,
képe is messzelátólencsén át érkezik
a létezés  egyre szűkülő  látóterébe;
kiszáradtak az Aranyparmen-, Batul-,
Húsvéti Rozmaring- termő kertek,
cerberusok őrzik a gesztenyések édenét,
kesernyés- hűs avar s a napsütött fenyők
mákonyos gyantaillata  elérhetetlen;
akkor meg minek az albumlapokat
naponta nyitogatni a Bodito képeivel,
látni, ahogy a  csendes tó  partja fölé
csipkés lombárnyékot himbálnak a fák;
visszaidézni a Rozsály  sziklatetőit
havasi cserjék, virágok káprázatát;
minek a tegnapok lábnyomába eredni
s esernyőként  óriás lapulevéllel
a hirtelen zápor elől összebújva
látni, hogyan kortyolják, nyelik magukba
a Nap elé csüngő felhőkből szamóca-,
s áfonyamezők a szivárvány  színes
esőcseppjeit… nem járhat ott az évekhez
bilincselt…akkor meg minek  visszaidézni a
régmúlt varázsos fényeit, akkor meg minek?

2015.

Koosán Ildikó
Akkor meg minek
Kamarás Klára
Öreg öszvér töprengése
Kicsit megállnék. Ez már kaptató,
öreg öszvérnek ilyen nem való.
Sok a kanyar. Szakadék, vagy csak árok?
Éjjelre szállást, gazdám, hol találok?
Lesz forrás, fű is egy falás?
Jaj, mennyi útelágazás...!
Én nem tudom, melyik, hová vezet...
de láthatunk-e sorsot, végzetet?
Ne vedd le terhem! Míg viszem a málhám,
talán nem a mészáros bárdja vár rám.
Fekete, szürke kockalapokon,
csoszog egy élőholt, arcán szent iszony,
kacsintós örömmel, hisz itt a nap fénypontja:
koffeinért áll a sor – zúg az automata.

Délután infúzió és orális csodák,
„édes húgom, nem jöttél! Számítottam rád.”
A falhoz, persze mindig a falhoz beszél.
Háta mögött rebesgetik: megütötte a szél.

Dekkekre vadászik, forgat ponyvát, s krimit,
néha-néha fejéhez kap: hogy’ hagyhatták itt?
Fekete, szürke járólapokon,
csoszog egy élőholt, arcán szent iszony,

s valami kacsintós öröm, mert reásütött a Nap,
ma reggeltől kiharcolta: tejeskávét kap.
Ingyen ám! Sőt, az osztály megszállott dolgozói
markába csúsztatnak bagót: ne kelljen dekkezni!

Ki tudná már, mióta nőtt hozzá a házhoz,
kívánni sem kívánt sokat, temessék tölgyfájához.
De hirtelen elkezdtek tanácskozni a „vének”.
…hogy-hogy nem, az öregember immár padon ébred…
Pethő N. Gábor
Portré kommentár nélkül
Kattints a kép nagyítható
Ahol az élet
nélkülem
mendegélget
eljöttem
nézelődni
diákévek színterére
nem a régi
se ő se én de
mégis egymásra ismerünk mi
én szorongás-kitinpáncélt levetve
felnőttként végre
ő hazugságon csaláson kapottan
megkopottan
mégis szeretve.

Bokros Márta
Voyage
Reggelente mikorra összerakom
Minden csontom, mit tekergettem,
Mint a Rubik-kockát,
A gerlék akkorra elduruzsolták
A köszöntőt, orosz földből származó
Nyírfa ágon.
Már csak a kávémat várom,
Mikor a kukás kocsi belerondít
A csicsergő csendbe,
De minden rendbe’
Hisz a világ zajok-csendek főzete,
Por és oxigén szőnyege,
Lazán összekötött csokor,
Hullámzó galagonya bokor,
Mint reggeli hírekben a politika,
Min este már átvágtatott, nyesett,
Vágott a tisztelt hallgató,
S az esti krónika.
Most bekacsint az új reggel,
Megemelem takaróm; hát legyen
Új napom, nézzünk szembe egymással,
Mit tudok kezdeni én a mával,
S a Ma mit kezd majd velem,
Ha alkatrészeim kockába rendezem,
Hisz mindenhez dupla idő kell már,
De nem engedhetem, hogy a színek
Ne találkozzanak a sarkokon,
Hiszen minden ki van találva,
Kicsit még forgatom;
Talán Ma!
Talán Ma?

Bodó Csiba Gizella
Talán ma
A gyászmenet elindult a ravatalozótól, lassan, méltóságteljesen, csendesen. Az őszi szél hangján kívül csak János bácsi kisebbik lánya zokogása hallatszott amint néha csendesült a szél zúgása.
A lélekharang csilingelése kísérte az öreg pap mormolva mondott imáját. Hadarta a szövegét, csak a megszokás vezérelte. Nem tartotta igazi keresztyénnek soha Jánost. Nem az iszákosságát ítélte el – ő maga is rendszeresen dézsmálta a misebort és elfogadta a jóféle kisüsti házifőzeteket is – de azt már nem fogadta el, hogy 82 éves kora ellenére is hajkurászta a nőket, igaz a felesége már 30 éve halott volt. Az öreg pap mindig azt mondta, hogy már neki is mellette a helye. Hát most odatartott – végre.


Tiszai T. Imre
A temetés
Agócs Sándor Lepkék a könyvtárszobában  c. verse nyomán

anyám a könyvtárszobák
elrepültek lepkeszárnyakon
ment-e a fel- és a levonulási terület
által a világ tolatómozdonya elébb
csak osonunk a falak mentén
a szöveg alatt lapulva
szöcskelábakon jön el az idő
a nagy ugrások ideje
a szobafestők percek alatt
kipingálják a könyveket
a könyvfestők egy pillanat alatt
létrára másznak
minden egyes festőt
fognak és belenéznek
olvasom egy könyvben
és a csirizhez odaragadok

anyám csak könnyelmű
ígéret volt a máglya
rakás
a cukrászdában nincsen könyvrakás
de hát ez így sose kezdődik el
mert ez nem olyan vers
végre talán kitavaszodnak
a frissen festett könyvtárfalak
könyvtárbogarak könyvtárhangyák
és könyvtári lepkék
pedig beiratkozhattak volna télen is
ne öntsd a lazúrfestékbe a sört
épp most próbálom megalapozni
dipszomániámat
fal alatt szőnyeg mellett lapulva
köszöntem szépen a lapulevélnek

parányi lett megint ez a csokiparány
de én nem parázok édesanyám
ment-e az ígéretek ígérvények
a tértivevények által a világ elébb
és nem kezdődik el a vers soha sem
vagy sose lesz vége ha mégis
meglepő hogy az időtlenség
az idétlenség ma is mennyire időszerű
frissen festett könyvtárfalakra
nem győzöm felhordani a tavaszt
a könyvtárakba váratlanul
beözönlenek az olvasók
és a könyvtárakból váratlanul
kiözönlenek a lepkék
a hangyák és a kékre pingált
kis fekete bogarak

pedig egész éjszaka
szedegettük őket a takaróról


Debreczeny György
mert ez nem olyan vers
Szegő Judit
Visszagondoló
Új év jött, tétován elment mellettem az élet.
Kalapot emel, s a parkett alatta megreccsen.
Sötét kendővel lefedett hétköznapok arcán
Ha figyelek, kis régi fény halványan felsercen.

Megharcolt éveim mögé bújtak el a szavak.
Olykor-olykor mégis felüvölt őszült magányom.
Visszhangzó rezonanciája torz mosolyt vibrál
Álmatlan, lucskosan önpusztító éjszakákon.

Ingoványos tájon járok, honnan nem jön a szó.
Jövőm vígságos kísérteteit már nem várom.
Száraz őszi levélként peregnek le a napok.
A múlt mintha nem valóság lett volna, csak álom.
Kardos András
A hegedűs
Szerelem táncol
hegedűm húrján,
szép,
szombati ruhámban
muzsikálok.
Jönnek, jönnek, jönnek a lányok,
lila akácok.
"Lila akácok."

Kalapom várja
sikerem díját,
ősz
asszonyom ünnepel
vacsorával.
Koppan, koppan, koppan az érme,
selyem terítőn
lila virágok.
"Lila akácok."

Türelem épít
palotát, szépet,
jaj,
hányadszor könyörög
szerenádom?!
Mennek, mennek, mennek a lányok,
lila felhőben
selyemvirágok
"Lila akácok."


Fetykó Judit
Berti, meg azok a dolgok…
23.

Már több mint egy éve, hogy a németek elfoglalták a lengyeleket, a háborús hangulat itt is érződött. Az újság egyre többet írt az oroszok lengyelországi hódításáról, egyre többet beszéltek róla, hogy hamarosan nagy háború lesz. Negyvenegy elejétől már elkezdtek sorozni, az év végére meg egyértelmű lett, hogy bármikor jöhet a behívó. A faluban is minden épkézláb férfi alkalmasnak bizonyult a sorozáson, de még alig volt, aki behívót kapott.
Dargó Jani biztatta Bertit, hogy szedje össze a szükséges okmányokat, mert ha véletlenül ő menne hamarabb ki a frontra, akkor Berti tudja folytatni az üzletet, amíg lehet. De mivel az istennek nem mentek a hivatalos eljárások, Berti már elunta; erre azt javasolta neki az egyik volt párttársa, hogy kérjen megbízhatósági igazolást, mert ha az van, akkor minden gördülékenyen halad…
Kedves, te jól tudod, hogy én,

- vert bár nem egyszer nyers, jeges tél, -
még a legkínzóbb gondjaimban sem
hódoltam senkinek se,-

de te! Micsoda téli délelőtt! Öt perce sincs, hogy
ég és föld előtt - e csöpp virág előtt
a havas domb tövén, letérdepeltem én!
Nézd, hóvirág!
Mily büszke, szép! Fehér harangján
szinte ég, vakít a tisztaság!
Figyeld csak: a jég s hó ellenében, mily
zengve-zúg belőle a fenséges önérzet,
hogy "íme, itt vagyok! Élek!"
S meghirdetem - a téli szél hiába tép -
a tavasz eljövetelét!"

Jőjj hát,
jőjj, jőjj, siess kedves! Hallgassuk,
mit harangoz ez a kis nevető hős, derűs próféta,
égi követ,
aki bár sohasem érheti meg a májusi lobogást,
mégis, lám bennünk és mindenekben,
tomyoknál ékesebben, zúgja, harsogja fennen
a szerelmet és a megújhodást!


Csepeli Szabó Béla
"Aki" előtt letérdepeltem a hóban...
1924-2013
mesét mormolok,
úgy mozdulok, mintha lennél,
hordom mosolyod,
úgy mosolygok, mint anya,
ki bölcsőt ringat csendbe’,
úgy ringatlak, mint zene,
dallampárt keresve.

Fényedben születtem,
tükrödben létezem,
igéket suttogok,
lelkemet vértezem,
s Te felragyogsz, éledsz,
világítasz, remegsz,
ünnepelsz, megsiratsz,
emlékszel, s eltemetsz.

Gyertyád előtt állok,
golgotáddal szemben,
magasra száll lángod.
– Segíts hinni bennem!
Péter Erika
Arcot rajzol a gyertyaláng

Oly közel vagy, hogy szinte félek.
Ó, mondd, álmaim mit mesélnek?
S hallod-e a csalogány dalát,
Mi ékesen szól odaát?

Ó, kedves, csak ülj ide, kérlek.
Csak szoríts magadhoz, úgy félek...
Súgd halkan, hogy még mindig élek,
Akkor is, ha már nem remélek.
Arany Tóth Katalin
Oly közel vagy
Abban az évben, ami nem is olyan régen volt, történt egy, s más dolog. Egyébként a régen mindig viszonyítás kérdése, mert nekem úgy tűnik, csak néhány év telt el azóta - úgy hatvan. Ez pedig az örökkévalósághoz képest, semmiség.
Apám munkája miatt sűrűn költözködtünk, s hogy éppen ekkor, miért itt, és ebben az alföldi tanyavilágban éltünk, nem tudom.
Zsidov Magdolna
Első szerelem kétszer
Belebukva a mába, csak a régit idézi,
a jövő semmisége már nem hazája,
a tollfosztás tiszta kétkezi világa,
boldogságot őrző otthonra emlékszik.

Élte zaklatott álláspontokat üvölt,
kezében ott remeg a kezdet és a vég,
mormogja a múlt képzeletét, a végtelen időt,
ami virágként hitt színeket, reményt,
fohászként, mint egy szelet kenyér.

Albert-Lőrincz Márton
Nélküled
Végh Sándor
Nagymama
Magyarország,
nélküled
összenyomja
nyelvem a
súlytalanság.

Gall vagyok.  Seregeid előtt
nyílt meg előttem a rabság,
és  Róma. Erő, kor, szellem,
vastag lábak, s kufáraid
vertek a harcra. Nem
volt, mit választanom,
két halál élt
és  a vágy  aludt velem.
Mondhatom, gyűlöltelek.

Szolgálatodban öltem
a fene vadakat, csellel
vérbe fagyott minden
éji harcos, s most sebed
sarában hörögve; ott
a győzelem koronája,
mit feltartott  ujjal ordít
- remegve -,
a szolgalelkű nép….
Rada Gyula
Caesarhoz
        a gladiátor

Régi karácsonyi emlék:
Friss tea, vaj, puha zsemlék,
reggelit adnak eléd,
s tarhonya hússal ebéd.

Csak nevelő ez az otthon,
már sikerült beleszoknom...
Nincs napirend, tanulás?
Hát gyere most, anyu, láss!


Ricza István
December végén

,,,,,,,,,,,
Rippl-Rónai József: Fiatal nő rózsával